ovisulinet.hu

2006.-ban szülõi kezdeményezésre alakult meg  az ADHD-Magyarország Alapítvány

• A hiperkinetikus zavarral (ADHD= attetion deficit and hyperactivity disorder) küzdõ  gyermekek megsegítése, a gyermekek és családjuk életminõségének javítása.
• Az Alapítvány céljait szülõképzések, ismeretterjesztõ, tájékoztató elõadások  megszervezésével, lebonyolításával, valamint az önsegítõ szülõi  kezdeményezés támogatásával kívánja elérni. Céljaink között civil  konferenciák szervezése is szerepel.
• Pedagógusok, szülõk, szakmai és mentális segítése
• Nemzetközi kapcsolatok építése a hasonló célokért küzdõ külföldi szervezetekkel
• A hiperkinetikus zavarral küzdõ gyermekek helyzetét, ellátását javító kutatási célok támogatása.
• Tájékoztató, informális anyagok készítése, forgalmazása szülõk, pedagógusok, és minden az érintett gyermekekkel foglalkozó szakemberek számára.
• Az Alapítvány kiemelt célja a nyilvánosság tájékoztatása, társadalmi köztudat formálása, mely jelentõs mértékben hozzájárulhat a tanulási, magatartási és beilleszkedési problémákkal küzdõ gyermekek esélyegyenlõségének megteremtéséhez

A hiperaktivitással kapcsolatban részletesen olvashatnak honlapunkon,  orvos, pedagógus, szülõ és gyermek tájékoztató is van, valamint fórum és telefonos lehetõség a beszélgetésre, tanácsadásra.

Rendszeresen vannak szülõfórumok  és most folyik szervezése a vidéki szülõcsoportoknak, melyek az alapítvány szárnya alatt mûködnének, folyamatos segítséget kapva, mind jogi mind a mindennapi élet területén.

Csinálunk gyakorlatalapú szülõ és pedagógus tréningeket, valamint nyári táborokat is.

Ezért aztán a hiperaktivitásról, csak nagy vonalakban írnék, néhány lényegesebb dolgot kiemelve.

A figyelemzavar-hiperaktivitás mind a gyerekek, mind a szülõk számára nagy kihívás. Ez az eltérés, az ebbõl adódó sajátosságok bár gyermekkorban gyakran jelentõs hátrányt jelentenek, felnõttkorban kifejezetten elõnyösen kamatoztathatók. Az egyének kiemelkedõ kreativitása, újszerû probléma megközelítése, rugalmassága, vezetõi intuíciói a késõbbiekben nem ritkán különleges pozíció elérését teszik lehetõvé.  
 
Ha a gyerekek nevelésében közremûködõ, együttmûködõ felnõttek tisztában vannak azzal, hogy milyen nehézségek állnak a markáns, zavaró viselkedés hátterében, akkor van lehetõség a nevelõi környezet, attitüd átformálásával olyan helyzetet teremteni, amelyben az egyén a nyilvánvaló hiányosságaival együtt képessé válik a tanulásra, a fejlõdésre.  
 
Rendkívül nagy hangsúlyt kell fektetni a gyerekek speciális érdeklõdésének, tehetségének gondozására. Az ezekben elért sikerek megvédik a gyerekek önértékelését, önbecsülését, gyakran önkontrollra, önfegyelemre, kitartásra tanítják õket.

Mi a hiperaktivitás?

Napjainkban gyakran hallunk, olvasunk a „hiperaktivitás”,-ról. Sokan a „rossz gyerek”, szinonimájaként használják ezt a jelzõt.  
 
Fokozott mozgás igény, mozgás késztetés a normál fejlõdés sajátossága kisgyermek korban.  
Hiperaktivitás alatt olyan fokozott, túlzott motoros aktivitást értünk, mely az adott gyermek fejlettségének nem megfelelõ, mindennapi viselkedésének szembetûnõ sajátossága.  
 
Hiperaktivitás lehet valamely gyermekpszichiátriai zavar (pl. depresszió, mánia, szorongás, pszichózis) tünete.  
 
A hiperaktivitás a gyermekkorban induló figyelemzavar-hiperaktivitás (angolul: Attention Deficit and Hyperactivity Disorder, röv. ADHD, magyarul Hiperkinetikus zavar röv. HKZ) egyik fõ tünete a figyelemzavar és az impulzivitás mellett. Hazai nyelvhasználatban gyakran ezeket a fogalmakat szinonimaként is használják.  
 
A figyelemzavar-hiperaktivitás valóban létezõ jellegzetes tünetegyüttes. Olyan krónikus eltérés, melynek bizonyos tünetei, részjelenségei már 7 éves kor elõtt szembetûnõek. A diagnózis felállításához a figyelmetlenség, a hiperaktivitás-impulzivitás tünetei közül kellõ számú tünet együttes jelenléte szükséges az elmúlt 6 hónapban. A tünetek jelenléte kifejezett funkciókárosodást (nehézségeket, konfliktusokat) okoz a gyermek mindennapjaiban az iskolában, a kortárskapcsolatokban, a családban. A diagnózis fontos pillére, hogy kizáró kritériumokat is alkalmaz: a tünetek nem magyarázhatók meg valamely más egészségi állapot, gyógyszerhatás, vagy egyéb gyermekpszichiátriai zavar tüneteként, következményeként.
 
Figyelemzavar tünetei:
 

• Nem figyel a részletekre, gondatlan hibákat vét
• Nehézsége van a figyelem megtartásában egy feladat-, vagy játékhelyzetben
• Úgy tûnik, nem figyel, ha hozzá szólnak
• Nem követi az instrukciókat, elmarad a kötelességek teljesítése
• Nehézsége van a tevékenységek szervezésében
• Elkerüli, nem szereti a tartós mentális erõfeszítést igénylõ helyzeteket
• Elveszít dolgokat
• Elvonják figyelmét külsõ ingerek
• Mindennapokban feledékeny

 
Hiperaktivitás tünetei:
 

• Babrál, kézzel-lábbal fészkelõdik
• Elhagyja a helyét, amikor ülve maradást várnak el
• Rohangál, ugrál olyankor, amikor az nem helyén való
• Nehézsége van az önálló, nyugodt játéktevékenységgel, vagy az abban való részvétellel
• Izeg-mozog, „mint akit felhúztak”,
• Túl sokat beszél

Impulzivitás tünetei:

• Kimondja a választ, mielõtt a kérdést befejezték volna  
• Nehézsége van a várakozással
• Félbeszakít másokat (beszélgetés, játék)

Mi okozza?

A figyelemzavar-hiperaktivitás hátterének tisztázása napjainkban is folyik. Nagy számú vizsgálat zajlik szerte a világban, melyek egyre közelebb visznek a probléma gyökereihez.  

Család, iker és adopciós (örökbefogadási) vizsgálatok egyértelmûen alátámasztják a genetikai hajlam jelentõségét.  

Molekuláris genetikai vizsgálatok a dopamin transzporter gén sajátosságaira irányították a figyelmet, de specifikus gén (allél) eltérést igazolni mindezidáig nem sikerült.  

Ún. morfológiai vizsgálatok (képalkotó eljárások, funkcionális vizsgálatok) eltérõ sajátosságokat találtak a hiperaktivitással küzdõ egyének agyában. Ezek a rendkívül költséges, számos módszertani problémát felvetõ vizsgálatok alátámasztják a sajátos fejlõdés valószínûségét, azonban specifikus, minden ilyen problémával küzdõ egyénre jellemzõ eltérést igazolni nem sikerült.  

Neuropszichológiai kutatások a prefrontális kéreg (homloklebeny elülsõ része) sajátos mûködésére irányították a figyelmet, mely az ún. végrehajtó funkciók (tervezés, szervezés, gátlás, motoros kivitelezés) gyengeségében, a motivációs rendszer (késleltetett jutalom) mûködési zavarában nyilvánul meg.

Számos vizsgálat felhívja a figyelmet a magzati, csecsemõ-kisdedkori fejlõdés jelentõségére. A fejlõdést megzavaró tényezõk (pl. a magzat fejlõdési rendelleneségei, szülés körüli oxigén hiányos állapot, intenzív ellátást igénylõ állapotok, késõbbi idegrendszert érintõ betegségek, traumák, stb.) nagymértékben hozzájárulhatnak a genetikai hajlam megjelenéséhez.

Késõbbiekben egyre nagyobb szerepe van a pszichés, szociális tényezõknek (család mûködése, veszteségek, válás, szülõk mentális-fizikai egészsége, kortárskapcsolati nehézségek, iskolai problémák, konfliktusok, tanulási nehézségek, stb), melyek jelentõsen befolyásolják a tünetek intenzitását, az általuk okozott funkcióromlás mértékét.

Elõny, vagy hátrány?

A hiperaktív gyerekeket nevelõ szülõk, és maguk a gyerekek is számos problémával, nehézséggel kell, hogy megküzdjenek nap mint nap. Talán nem túlzó azt állítani, hogy fõként hátrányként értékelik a fenti sajátosságokat. Hiszen egy ilyen gyermek nevelése sokkal több figyelmet, törõdést, gyakran valóban próbára tevõ önuralmat, szeretetet igénylõ kihívás. Hiperaktív gyereket nevelni olyan, mint hosszú távra befektetni, mely olyan kis hozammal jár, hogy a mindennapokban szinte észre sem lehet venni a változást.
 
Többnyire hátránynak érezzük, mert gyermekeink méltatlanul sok negatív kritikát kapnak. Mások megbecsüléséért, tiszteletéért sokkal többet kell tenniük. Gyakran szinte egész gyermekkorukban azért küzdenek, hogy lemossák magukról a „rossz gyerek”, bélyeget.
 
Mi felnõttek is gyakran érezhetjük, hogy szülõi alkalmasságból megbuktunk, olyan visszajelzéseket kapunk, mikor mit teszünk rosszul, hogyan szeretjük rosszul a gyerekünket.
Ugyanakkor mi vagyunk az egyetlenek, akik a maguk teljességében ismerjük õket. Tudjuk, hogy a türelmetlen, néha követelõzõ, provokatív felszín mögött egy érzékeny, jólelkû, segítõkész gyermek van, aki szárnyakat kap, ha érdemeit elismerik. Ismerjük erõsségeit, és büszkék vagyunk rá. Nap, mint nap megtapasztaljuk, hogyha egy feladatot érdekessé teszünk a számára, akkor egy felnõttet is megszégyenítõ kitartással képes együtt dolgozni másokkal. Gyermekünk kreativitása, világra való nyitottsága, tudásszomja lenyûgözõ.  
 
Éles eszû, okos gyerekek, akiknek nehezükre esik kisgyermekként a szabályok begyakorlása, a látszólag értelmetlen, unalmas feladatok elvégzése, s akik harsányabban igyekeznek kibújni ezekbõl a helyzetekbõl.  
 
Ha megfelelõ törõdésben, feltétel nélküli szeretetben nõhetnek fel, miközben a felnõttek kitartóan segítik õket a mindennapi szabályok megtanulásában, az önfegyelem, az önkontroll fejlesztésében akkor felnõtt korukra e tulajdonságaik révén kimagasló szakmai és magánéleti teljesítményre lesznek képesek.  
 
Sikeres üzletemberek, élsportolók, eredményes kutatók, tudósok egész sora mutatott hasonló tüneteket gyermek korában.

Kognitív viselkedés terápia, felvilágosítás

A hiperkinetikus zavarral küzdõ gyerekek számára a szociális készségek tanulása, a konfliktusok kezelése, az indulatok kontrollálása, gyakran az akadémiai készségek gyakorlása is jelentõs nehézségekbe ütközik. Amennyiben sikerül megfelelõen segítõ, fejlesztõ környezetet biztosítani számukra, viselkedésük jelentõsen rendezettebbé, harmonikusabbá válik.
 
A kognitív viselkedés terápia során a gyerekek konzekvens, világos elvárásokra támaszkodhatnak, viselkedésükrõl folyamatos visszajelzést kapnak. A módszer nagy hangsúlyt fektet a fejlõdésre, lépésrõl lépésre tanítja a gyermekeket azokra a készségekre, melyekkel hatékonyan javul önkontrolljuk, épül önértékelésük, erõsödik önbizalmuk.  
 
A helyes viselkedésre adott konzekvens pozitív megerõsítõk, valamint a helytelen viselkedést követõ negatív konzekvenciák tudatos alkalmazása nagymértékben elõsegíti a kívánt viselkedés gyakorlását, szokássá való megerõsödését.
 
A terápia fontos eleme a gyerekek felvilágosítása, önértékelésének, önkontrolljának fejlesztése, az eredményes kortárskapcsolatokhoz szükséges készségek erõsítése.
 
A terápia csoportos jellege igen fontos tényezõ. A gyerekek a helyes viselkedés, az új megküzdõ készségek gyakorlásában folyamatosan visszajelzéseket kapnak, melyek révén egymással jó értelemben versengõ helyzetbe kerülnek, egymásnak mintát adnak, egyre inkább segítik társaikat a haladásban, a fejlõdésben. Megtapasztalják, hogy képesek együttmûködni a felnõttekkel, társaikkal, és kivívni elismerésüket. A tudatosan alkalmazott pozitív megerõsítõk segítségével átélt sikerélmény sok nehézségen segítik át õket, jelentõsen fokozza a gyerekek motivációját a viselkedés korrekciójában.

Szülõ tájékoztatása, szülõtréning

A kognitív-viselkedés terápia során elért eredmények megõrzése, növelése érdekében elengedhetetlen a szülõk bevonása a terápia folyamatába.  
 
A felvilágosítás során a szülõk számára világossá válik, hogy a mindennapokban megjelenõ nehézségek hátterében egy alapvetõ, markáns nehézség áll. Ez a sajátosság a figyelemzavar-hiperaktivitás. Megtapasztalják, hogy nincsenek egyedül, gyermekük sajátos mûködése, viszonyulása egy temperamentum sajátosság. Olyan szülõk, szakemberek körében beszélhetnek gondjaikról, akik megértik õket, segítségre számíthatnak.  
Pontos képet kapnak a „bizonyítottan eredményes”, kezelési lehetõségekrõl, ezek alkalmazásának kérdéseirõl.  
 
Olyan kérdéseket is feltehetnek, melyekrõl azt gondolják, csak saját helyzetükben jelentenek problémát. A beszélgetés során megtapasztalják, hogy nehézségeik nem specifikusak, segítségre számíthatnak szülõtársaik részérõl.  
 
A szülõtréning célja, hogy a szülõket felvértezzük a módszer eszközeivel, abból a célból, hogy a terápiás munkát képesek legyenek folytatni. A program legfontosabb célja a szülõk nevelési attitûdjének átformálása. A konzekvens szülõi környezet, a pozitív és negatív megerõsítõk tudatos alkalmazása, a gyerekek fejlõdésére, erõfeszítésére koncentráló attitûd jelentõsen javítja a szülõ-gyerek kapcsolat minõségét. A szülõk bevonásával a gyerekek új készségei tovább erõsíthetõk, szokássá tehetõk. Ezáltal viselkedésük tartósan rendezettebbé válik, kapcsolataik javulnak.  
 
A gyerekek kognitív viselkedés terápiás programja, illetve a szülõtréning nemcsak a gyerekek, hanem szüleik, illetve családjuk életminõségét is jelentõsen javítja.
 
A program során, illetve azt követõen a szülõk arról számolnak be, hogy jóval több idõt töltenek gyerekeikkel, többet játszanak, s azt együtt töltött idõ sokkal kellemesebb, harmonikusabb számukra.  

Tanárok tájékoztatása, tanári tréning

A gyerekek viselkedési sajátosságai különösen zavaróak lehetnek az oktatásban, az óvodai csoportban, vagy az osztályteremben. Saját vizsgálataink is alátámasztják azt a mindennapi tapasztalatunkat, hogy ezen gyerekek tanítása nagy kihívás a pedagógusok számára. Számtalan esetben nagyszerû, felkészült pedagógusok segítik a gyerekek fejlõdését. Az eltérés ismerete, illetve a beavatkozás lehetõségeinek alkalmazása azonban esetleges a mai oktatási rendszerben. Ezért rendkívül fontosnak tarjuk, a konzultációs lehetõségek biztosítását a pedagógusok számára. Ennek változatos formái léteznek, mint az egyedi esetkonzultáció, a csoportos tanári tréningek, akkreditált továbbképzések.
 
Az egyedi esetkonzultáció során egy adott, bajba került gyermek szülei, peadagógusai, esetleg az iskola igazgatója, iskolapszichológus, némely esetben az iskola gyermekvédelmi felelõse, valamint gyermekpszichiáter vesz részt. Célja a gyermek speciális szükségleteinek feltérképezése, a tennivalók megbeszélése, közös „terápiás”, stratégia megalkotása.
 
Csoportos tanári tréningeken egy adott terápiás csoportba beválasztott gyermekek pedagógusai vesznek részt. Jelenleg ez nyitott szülõkonzultáció formájában mûködik. Nagy elõnye, hogy a gyermek nehézségei miatt gyakran egymásnak feszülõ, szülõknek és pedagógusoknak alkalmuk van a másik szemszögébõl látni a problémát, megérteni azt. Közösen gondolkodnak a gyermek gondjairól, az elõrelépés, a megoldás lehetõségeirõl, egyenrangú félként képesek beszélgetni a felmerülõ nehézségekrõl.
 
Egyre több akkreditált továbbképzés foglalkozik a sajátos nevelési igényû ( talán helyesebb volna sajátos nevelési szükségletû) gyerekek oktatási szükségleteivel, így természetesen a hiperaktivitással is. Ezek egy része stratégiai eszközöket is nyújt, tanít a nehéz helyzetek kezelésére. A csoportban is alkalmazható világos, konzekvens szabályok tanítása, a tudatosan alkalmazott pozitív és negatív megerõsítõk alkalmazása, az önkontroll készségek gyakorlása, az indulat-, konfliktus-kezelés eszközeinek ismerete nagy segítséget jelentenek a mindennapi pedagógiai munkában.
 
Meggyõzõdésem azonban, hogy az oktatási rendszer megújítása elengedhetetlen feladat. Az osztályok túl magas létszáma, a szigorú, a gyerekek fejlõdési sajátosságait figyelmen kívül hagyó követelmény rendszer, az integráció feltételeinek (anyagi, tárgyi, személyi) hiánya rendkívül nehéz helyzetben sodorja a gyerekeket és az õket tanító pedagógusokat egyaránt.